Képek picasan az út egy részéről, Changsha, buszozás, Sanya még feldolgozás alatt..
Később még képtöltögetés és iromány a maláj fővárosról.
A képek megtalálhatók itt https://picasaweb.google.com/papirmacska/
2011.01.31. 14:20 Babimazhika
Sanya-Haikou (Hainan)
Túlélve a changshai hideget, egy nyugatias reggelivel a hasunkban, mentünk ki az éjjeli busz indulása előtt több mint 2 órával a buszállomáshoz közlekedő helyi járathoz...amilyen kis semmilyen, koszos városnak tűnt Changsha, annál borzalmasabb volt a forgalma, hatalmas dugó mindenütt (sajnos ez igaz volt a buszon belül is, így nem tudtunk fényképeket készíteni a közlekedésről, pedig megért volna párat..) A dugó miatt, a buszpályaudvarra érve, rohanásba kezdtünk, ebéd-innivaló vásár, átverekedés hatalmas kínai embertömegeken (akik mind-mind mentek haza a kínai újévre, a legnagyobb kínai ünnepre).
Mivel a jegyünkön nem volt feltüntetve, hogy melyik kapu alól indul a busz, így rákérdeztem pár emberre, mégis merre tovább; végül meglett a kapu, ki is jutottunk a 7-es számhoz, alig állunk ott 5 perce, mire megjelenik egy férfi, hogy késik a busz egy órát, ne álljanak már kint a kis szerencsétlen külföldi lánykák, kövessük. Először nem nagyon akaródzott a nyomában - miután már megtaláltuk a helyünket,- visszamenni a tömegbe..de végül bementünk a váróterembe, közben figyeltük a hangosbemondót, mennyit késik a busz, illetve legyenek kedvesek az utasok a kapukhoz fáradni indulás előtt 10 perccel (a nagy kérdés az volt, hogy az állítólagos 1 órás késéshez kell viszonyítani a 10 percet vagy...). A buszunk elvileg délután 1-kor indult volna el, végül fél 3-kor "félszemmel" sikerült is (éjszakára elég egy lámpa is, nemde?:))
Már fent a buszon, elindulás után pár perccel a "busz-manager" (én csak úgy neveztem) bocsánatot kérve bejelentette, hogy még meg kell állnunk egy helyen, hamarosan indulunk tovább, bocsánat bocsánat..utasok teljes nyugalommal fogadták (mi sem természetesebb), hisz már buszon voltak, megvolt mindenkinek a maga helye, majd megyünk tovább, majd valamikor meg is érkezünk, nincs gond.
A buszon a lányok az emeleten kaptak helyet, én lent a középső oszlopban, elől a buszvezető mögött, ahonnan egész jó kilátásom nyílt végig az útra, így azt is láthattam, hol is kell még megállnunk. A következő történések is csak itt érhetik az embert. Buszon emberek, sofőr meg bevezeti a buszt a garázsba, a ’speciális’ buszjavító helyre – helyrepofozni a busz lámpáját. Mivel nem akartam annyira útban lenni, és macerás volt a cipő fel- és levétel (a busz két folyosóján cipő nélkül lehetett csak közlekedni, beszálláskor mindenkinek zacskóba kellett tenni a levett cipőjét), így nem készült kép a munkafolyamatról, viszont a managerünkről igen:) Hajigazítás előtte, pózba vágás, mosoly és kész is a kép.
Másfél óra szerelgetés, tesztelés után végre elindultunk két sofőrrel és egy kis jegykezelő-csomagintéző sráccal Haikou felé. Be kell vallani, tudnak vezetni ezek a buszosok, autópályán repesztettek végig, és a nagy késés mellett is korábban érkeztünk meg Haikoura, mint ahogyan azt kiírták. A buszos támaszpontomon más szórakozás nem lévén (sem tv, sem kislámpa olvasáshoz..) az utat figyelhettem...Míg a kínai városokban az alapfelszerelés a duda, mely mindig használatban van, úgy az autópályán este/éjszaka a fényszóró veszi át a helyét; azzal jeleznek egymásnak, hogy éppen merről, mikor szeretnének előzni. A lámpa használatot itt, nem úgy kell érteni, hogy egyszer rávillantanak a másikra és mennek, hanem villogtatnak, aztán jól úgy hagyják, megvakítva ezzel a szerencsétlen, lassabban hajtó vezetőt, úgymond ezzel kellően legyengítve az ellenfelet, aki így szépen visszafogja magát és talán még lejjebb is húzódik.
A második buszozás igen autentikusae sikeredett a szagok, a látvány egyvelegyével, mely csak igazi kalandvágyó utazóknak jár.
Az út olyan volt, amilyennek lennie kellett, hepehupás amerre csak a szem ellát, és mivel szegény buszunk megfelelő lengéscsillapítók hiányában mozgolódott, így úgymond testközelből élvezhettük ennek csodáit. Az út során olyannyira összebarátkoztam a sofőrjeinkkel, hogy volt szerencsém többször is beszélgetésbe elegyedni velük, így volt ez - miután sikerült a félálomból felébreszteni egy megállással – hajnali fél 3-kor is (mert hát mikor is a legjobb egy kínai beszélgetésre, ha nem null alvás után hajnalban). Sajnos a pontos dialógus már elfelejtődött, de a nagy téma, a barát kérdése volt soron, természetesen.
A szerelés és felpakolás után összesen 2 helyen álltunk meg reggelig, hogy kinyújtózzon a nép; a második alkalommal egy semmi közepén található, de amúgy hivatalos buszok számára fenntartott pihenőhelyen; mint ahogyan azt nagy táblával jelezték az egyetlen épület oromzatán. Az épületben egy étterem foglalt helyet, a mellékhelységek szabadon a közelében. Az egész területen, „parkolóban” annyi fény volt, ami az étteremből kiszűrődött. Legalább 4 busznyi embertömeg az étteremben és kint körülötte, melynek kb. 90%-a bámult minket folyamatosan, az egyetlen külföldieket közel s távol. Fényképre illő jelenet volt az a késő esti megálló...
A járat végállomása Haikou volt, így nem kellett attól tartanunk, hogy nem tudjuk mikor és hol kell leszállnunk.
Reggel fél 8 körül arra ébredtem a félálomból, hogy nagyban magyaráz nekem a buszsofőr, le kell szállni, gyorsan...mellettem ezalatt az emberek cipőket húztak fel és szálltak le. Egy pár perccel később a buszról leszállva állt össze a kép, hogy a kompra kell felszállni, de nekünk gyalogosan kell, nem busszal együtt. Közben hajtottak minket, mert már csak alig pár perc volt hátra az indulásig. Amit összeszedtünk hirtelen, azt vittük fel a kompra.
Komp fedélzetén nagy fogmosások, hajmosások, reggelizések, hatalmas össznépi alvások...kínai részről. Mi fogmosós cuccok, reggeli hiányában kiálltunk nézni a tengert, az embereket (akik meg minket bámultak persze). Kb. másfél órás lögybölődés után érkeztünk meg Hainan szigetére.
Emberek le, a parkoló szerűségben első látásra kisebb káosz. Mindenfelé buszukra várakozó emberek, illetve utasokra várakozó motorosok, taxisok...
Megérkezett a buszunk a kompról, buszra fel, az utaslétszám addigra már megcsappanva, és indultunk tovább Haikou városközpontjába.
Haikoun taxival átmentünk a déli buszpályaudvarra, jegyet vettünk Sanyara, és 20 perc múlva már indultunk is – furcsán üres busszal. Mint pár perccel később kiderült nem más miatt, mint hogy úton útfélen megálltunk felvenni embereket. Úgy saccoltuk, hogy estére érkezünk meg Sanyara, erre meg bő fél napos előnnyel zártunk.
Szállásunk és a városközpont között csak egy busz járt, a 8-as számú. Mint első nap, a hosszú út után, hullafáradtan megtapasztalhattuk, hogy milyen is a 8-as járat igazi arca. Tömött buszok, ritkán járva, meg sem állva a megállóknál (hisz minek, ha már tele vannak, buszvezető int is, hogy nem áll meg és már megy is tovább).
Végre kaptunk buszt, a megfelelő megállónál leszálltunk..csakhogy merre tovább?! Angolul küldték meg korábban az útvonalat a szálláshoz, illetve maga a szállás neve, címe is latin betűkkel szerepelt benne. Ahogy azt már rég tudjuk, hogy a kínai emberek mennyire nem tudnak latin betűket olvasni-értelmezni, úgy biztosra vettük, hogy nem lesz egyszerű megtalálni a szállásunkat. Miután sem házszámokat nem láttunk, sem az út nevében nem voltunk teljesen biztosak, elmentem egy hotel recepciójához megkérdezni, mégis merre..Természetesen nem tudták elolvasni a latin betűs szövegeket, címet, semmit se. Mire eszembe jutott, hogy a papíron egy általános iskoláról írnak, amivel szemben van a szállásunk. Rákérdeztem, hogy xy általános iskola merre van...Na az már ismerős volt nekik, mutatták ott hátul el kell menni, arra lesz...és vezetett is minket az egyik leányzó. Elég lerobbant részhez jutottunk, sehol semmi normális felirat, tájékozódási pont. A suli megvolt, elindultunk körülötte..Próbáltam telefonon elérni őket, de valahogy a telefonomról nem sikerült. Bementünk végül egy kis panzióba, hátha ők tudnak segíteni, a név és cím nekik sem mondott sokat; felajánlották, hogy felhívják a szállásadóinkat. Mint kiderült a „szembe szomszéd”-ban van a mi szállásunk, egy muszlim család panziója. Szobaszemle, egy ebéd a szállásadóinknál és ki a partra.
Sajnos mind a négy nap, míg Sanyan tartózkodtunk inkább tavaszas volt, mint nyári. Átlag 23-24 °C és felhős idő, erős széllel. Egyszer sikerült csak megmártóznunk a tengerben és kifeküdnünk a homokba napozni.
A szállásunk egy kicsit távol esett a belvárostól, ami nem is lett volna gond, ha kicsit sűrűbben és kevésbé megtömve közlekedett volna a 8-as busz. Érkezésünk másnapján próbáltunk bejutni a városba busszal, de mivel nem sikerült buszra szállnunk elindultunk gyalog a parton. Aznap majdnem 3 órát gyalogoltunk mire fel tudtunk szállni egyre, így alig maradt bennünk szufla a városnézésre. Találkoztunk aznap még Ambrussal és Anna barátnőjével, akik ugyanitt töltöttek a szünidőből pár napot.
Harmadnap sikerült a mártózás, napfürdőzés; a 4. nap meglátva a felhőket sokáig ki sem bújtunk a szobából, majd végül elindultunk a városba, újrészeket felkutatni. Gyors találkozó Ambrusékkal és már jöttünk is haza, széltől kergetve.
Ma reggel összeszedtük a táskáinkat és már mentünk is a pályaudvarra. Jegyvétel és fél óra múlva már indultunk tovább. 3 órás buszozás után megérkeztünk Haikoura, szálláskeresés, becsekkolás, kinéztünk egy sétálóutcát a városkpontban és elindultunk.
A sétálóutca egy igazi koszos és hangos sikátorok összessége volt, leginkább a józsefvárosi piacra emlékeztetett. Sötétedésig sétálgattunk a központban, majd visszajöttünk a hostelbe. Még csomagot kell rámolni a repülőgép miatt...
Holnap reggel indulás a reptérre, következő célpont Kuala Lumpur!
Szólj hozzá!
Címkék: meleg nyaralás fürdés szerelés hostel sanya changsha éjjeli busz haikou
2011.01.25. 13:29 Babimazhika
a ZUT
A hitelesseg kedveert, ekezet nelkuli bejegyzes keszul legelso allomasunkrol Changshabol.
Tegnap egy gyors hatizsak ramolas, rendrakas, es zuhany utan (mert ki tudja mikor jutok ujra jo kis meleg zuhanyhoz) elindultunk a jinani buszallomasra.
Majd elfelejtettem jelenteni, hogy hivatalosan matol (hogy nem is vagyok otthon) uj szobatarssal rendelkezem; ha minden igaz, akkor egy mongol leanyzo szemelyeben...akit csak marciusban fogok megismerni, addig is fenmarad a titok szemelye felett.
Folytatva az utazast..buszra kis KFC-s vacsoraval felcihelodve, busz lepcsojen cipotol megvalva harcoltuk be magunkat a busz hatuljaba. Kitti kozepso oszlop felso lakosztalyan, Klari es en az also szekcioba bevetodve. Ezutan egy gyors saccolassal kijelentettuk, hogy a fekvo lakreszunk max. 170 cm hosszu es kevesebb, mint egy meter szeles lehet. Bevallom a kilatas tolem tokeletes volt, leven, hogy ablak mellett voltam, de ennek a csodas latvanynak voltak hatulutoi is. Mint peldaul, az ablak magasszintu szigeteltsegenek hianya, illetve egy igen erdekes parnabeli megoldas; mely nem mas volt, mint egy kisebb kerek (itt a masodik "e" ekezetesnek kell elkepzelni) dob fembol, olyan formaju, mint amire egy buszon a labunkat szokas pakolni, nos itt a fel ulohelyzetet hivatott elosegiteni. Nekem, mint kozismert hasonfekvonek, hogy is fogalmazzak..nem a legkellemesebb utazos-alvos elmenyemme lepett ezaltal elo..Az sem segitett az alvasbeli gondokon, az egyik oldalamon tobbreteg kabat-takaro begyurese a hideg miatt, mig a masik oldalamnal kozvetlenul bearamlo igen meleg levego parhuzama sem (melyek ha jol sejtem a szervezetem belsejeben igyekeztek kiegyenlitodni, nem sok sikerrel:))
A buszon osszeismerkedtunk ket afrikai sraccal, smint rogton kiderult az uticel ugyanaz, Changsha. A fiuk segitesege reven nem maradtunk fent a buszon, nem mentunk tovabb Guilin fele. Mivel az egyetlen allomas Changshaban egy semmi kozepen levo toltoallomas volt, nem igazan gondoltuk,hogy eljott a leszallas ideje...
Egy segitokesz, maszek autos segitsegevel jutottunk el ide a hoestelunkbe, amely igen jo hely lenne, ha egy kicsivel, nem is, ha lenne futes benne:) Igen erdekes dolog kabatban tenykedni (vacsorazni, megprobalni dvdzni, netezni, jengazni...). A hostel alkalmazottai aranyosak, angolul is beszelnek, mindenben segitenek; a hely meg egyszeruen jo az eklektikus voltaban (kepek kesobb).
Elso dolgunk a becsekkolas utan a jegy szerzes kerdese volt. Eloszor a vonatallomasnal kerdezoskodtunk, majd a buszallomasnal..vegul sikerult szereznunk buszjegyet Haikouig, ahonnan mar csak egy rovid ut Sanyara, a kinai utunk celallomasaig.
A holnapi buszunk 13.00-kor indul es ha minden igaz 27-e delutan/este erkezunk Haikoura. Ott remenyeink szerint szerzunk jegyet Sanyara.
A mai delutan a meg nem fagyas jegyeben telt. Mindent megprobaltunk, elmentunk egy world parkhoz (vilag ismert epuletei kicsiben..), ahol a hidegtol valo felelmunk, illetve a belepojegy ara tantoritott el a belepestol. Majd buszon kerdeztuk meg merre talalunk egy mozit, ahol elterulhetunk, melegedhetunk es pihenhetunk. Egy kis seta utan ismetelten sikertelenul zartunk, mozit megtalaltuk, az ar viszont kevesbe volt barati. Kovetkezo cel egy bevasarlo kozpont felkutatasa volt, miutan kelloen atfagytunk, felhagytunk vele, es a buszrol latott zart piac fele vettuk az iranyt. Piacot nem, de egy nagyobb elelmiszer boltot talaltunk ott, ahol a homerseklet az utcai homerseklettel vetekedett. Vasarlas utan hazafele vettuk az iranyt, abban a tudatban, hogy egy hasonloan hideg kornyezet var:)
Egy hostel szemelyzetevel elkoltott kozos vacsora utan, elottunk az ejszakaval, varva a holnapi indulast probaljuk eltolteni az idot....
...folytatas legkozelebb Sanyarol.
1 komment
2010.12.06. 17:28 Babimazhika
Jinan Public Sport Center
Pár alkalommal ellátogattam a fentebb szereplő helyre, meglepő módon, sportolás céljából.
Ott, látva a termeket, az uszodát... még egy dolgot feljegyezhettem a listámra, azok közé, amiket nyugodtan otthon, magyarhonban is lemásolhatnánk, megvalósíthatnánk.
Ismerve az otthoni uszoda körülményeket, azt hiszem -, mint volt illetékes-, nyugodtan állíthatom, hogy lehetne mit tanulnunk a kínai emberkéktől, ezen a téren is. (itt megjegyezném, hogy nem csak egy kínai uszoda után jutottam erre a véleményre)
Mikor először jártam Kínában, már akkor megtetszett az, ahogy az emberek figyelnek az egészségükre. Minden egyes parkban mozgolódtak az emberek, és ami a legérdekesebb volt az egészben, hogy az idősebb korosztály volt a legmozgékonyabb (és egyben a leghajlékonyabb is) - mindenféle helyekre pakolták a lábukat nyújtás gyanánt, taichiztak, koreai ütőjátékot játszottak, dekáztak... egy csomó olyan dolgot csináltak, amit Magyarországon vagy a fiatalság tesz divatból, avagy, amire a magyar y és z generáció sem képes.
Itt Ji'nanban szeptemberben és októberben egyik kedvenc programom volt az esti séta a "nagy térre" (泉城广场), ami úgy 15-20 perc sétára van a koleszünktől. A tér közepén egy hatalmas kék szobor áll, mindenfelé kis, lekövezett utak, padok, zöld részek... A téren többféle színben villódzó sárkányokat eregetnek, gyerekek és fiatalok görkoriznak a tér több pontján felállított bóják között, kutyákat legeltetnek... ahogy elnéztem vagy fél Pest lakosságát kint találtam esténként. Általában a következő látvány fogadott: park egy csücskében koreai labdajátékkal játszó - főként idősebb - népek, a háló pedig egy kitámasztott és megemelt bringára, ill. egy villanyoszlopra kikötve. Nem messze onnan, kungfus filmekben látható lánccal összekötött fém rudakkal (talán lánckorbács?) - elég hangosan - hadonászó srácok, mellettük amolyan kínais tánczenére táncoló idősek egy nagyobb csoportj... kicsit odébb egy lasszózó srác... arrébb kungfuzni tanuló kis gyerekek, és őket körülálló szülők... mesterükkel wushuzó fiatalság... és mindenütt sétáló, üldögélő, mozgolódó, nézelődő emberek.
Szívesen csinálnék ezekről a jelenetekről képeket, de sajnos a fények nem lennének elegendőek, és ami a legfontosabb mindezeket igazán csak élőben lehet kiélvezni; látni az embereket, és a mindenféle színekkel kivilágított épületeket, hallgatni a zajokat, érezni az utcai sütödéktől szálló illatokat... ezek a dolgok miatt is szeretem Kínát, és szeretek itt lenni.
Visszakanyarodva az eredeti témához... mivel arra jutottam, hogy az egy szoba és suli közötti ingázás nincs jó hatással az egészségre, múlthéten összeszedtem magam és elmentem egyet úszni. Gondoltam viszem magammal a fényképezőgépet, és majd meglátom, hogy sikerül-e lencsevégre kapni a helyet vagy sem. Nagyon nem bóklásztam még a komplexumban, akárcsak aznap, így nem is készült annyi megnyerő kép.
A kulcsos leányzótól megpróbáltam megkérdezni, hogy készíthetek-e bent képeket... sajnos kérdésem használható válaszra nem talált, de mint később kiderült új ismeretségre igen. Mikor már kifelé mentem, a kulcs visszaadásakor a leánytól visszakaptam a kártyámat és vele egy papírt összehajtogatva, mindezen műveletet két kézzel, kinyújtott karral és mosolyogva tette; ami miatt rögtön gyanúsnak éreztem a helyzetet. Ahogy mentem a kijárat felé megnéztem mit is kaptam, és nem más volt a plusz papíron, mint hogy "hello, a nevem xy és hogy szeretnék Veled barátkozni, lehetne?", a végén a telefonszáma és a QQ száma (a QQ az msn kínai megfelelője, és amit szinte mindenki használ, jó magam is:) ) és mindez gépelve volt. Azóta a lánnyal smsben megbeszéltük, hogy ha lesz rá lehetőség, találkozunk és beszélgetünk. A hölgyemény miután megtudta, hogy mit is csinálok Ji'nanban egy évig, felajánlotta, hogy tanít kínaiul, amire hogy is mondhattam volna nemet.
Visszatérve újfent... a medence területén megpróbáltam pár képet csinálni, de sajnos már a bejáratnál kiszúrt az egyik úszómester, így csak egy valamirevaló kép készült.
A tény az, hogy igen, a kínai emberek köpködnek - nyilván nem mindenki -, és ezzel semmi gond sincs... ami igazán figyelemre méltó, hogy ezt a szokást szem előtt tartva az uszodában, mindenegyes rajtkő mellé egy "köpő bödönt" (ami úgy néz ki, mint kicsiben a súgó helye a színház színpadánál) helyeztek el a medence mindkét végén... és így máris a legkulturáltabb medence címért kelhetne versenybe a világon. Nos, hogy őszinték legyünk, a medencében nem szokás papír zsebkendőt használni... de a kínai népek ezt a problémát is könnyen, és mint itt is látható volt, kulturáltabban abszolválták, mint mi otthon (a nagy Európában) tennénk.
Ji'nanban az uszodalátogatások során eddig egyszer történt csak meg, hogy egy kínai nemzetiségű emberke leszólított a medencében a falnál, hogy fél kínaiul, fél angolul eltársalgjon velem. Kínában az emberek nem mernek csak úgy odamenni a külföldi arcok közelébe, pláne ha épp egy nőnemű egyedről van szó. No nem is bánom, ha az uszodában elúszkálhatok magamban, anélkül, hogy leszólítanának, mert hát az emberlányának kint a szárazon is lehet esélye elbeszélgetni mindenféle népekkel.
Olvasni való után következzen pár kép:
A belépő kártyám és rajta madártávlatból az épület (kártyadíj: 50 yuan, úszás H-P 5 előtt 20 yuan, 5 óra után 30 yuan)
Végezetül a sport centrum weblapja:
http://www.jnsports.cn/ (igaz kínaiul, de attól még lehet benne gyönyörködni)
Szólj hozzá!
2010.11.30. 08:50 Babimazhika
Vizes játékok-avagy játék határok nélkül (+ Asian Games)
Októberben Ambrus barátosunk beszámolt egy jó kis hétvégi programról, egy játékról, amit ki lehetne próbálni... Kitti és én rögtön igent mondtunk :) miért is ne, egyszer az életben stb stb...
Az utat a Shangdong Egyetem legnagyobb partyzós, minden lében kanál embere La-Fess (kongói srác) és egy kínai lány, angolos (merthogy az mindenkinek kell, hogy legyen :)) nevén Lily, a shangdong tv "külső megbízottja" szervezte.
Korábban a tv-ben már láttuk a műsort, és mikor először mesélt Ambrus a játékról, rögtön a tv-sre gondoltunk, arra, amin mi jókat nevettünk és ahol kritizáltuk a népeket.
Nos, úgy hozta az élet, hogy mi is szerepeltünk a tv-ben. Feri és Ambrus egyetemén a Shangdong Daxuen volt a gyülekező egy szombati nap. Miután megtöltöttünk egy buszt, elindultunk a pályához. Kb. 1 órás út után érkeztünk meg, ebédidőre. Játék ide vagy oda, a mi magyar 4-esünk elment egyet ebédelni, hogy minél könnyebb dolga legyen a gyomrunknak a játék alatt (képek az étteremről lentebb). Rendeltünk egy kis rizst és hagymás tojásrántottát, az egyszerűség jegyében :).
Egy gyors átöltözés a mellékhelyiségben, és már készek is voltunk a géjmre.
Igaz október volt már, de az idő egész jól alakult, a kisebb szélrohamoktól ugyan tartottunk egy kicsit a rövidnadrágos játszóruhánkban, de átvészeltük... még vizesen is :).
Pár kép: buszban komoly előkészületeket végző anya-fia páros, érkezés, ebéd, a külföldi diák csoport útban a pályára, Kitti játszós ruhájában, A pálya, francia-magyar delegált, a kínai nézőközönség, a táncos különítmény (mi stílusosan karaokéval készültünk később) és Feri a vadonás új, ott kapott Kappás pólójában feszülve.
∞
∞
Illetve website, ha még valaki nem szemrevételezte volna a játék folyamatát:
http://v.iqilu.com/content/index/326774
http://v.iqilu.com/content/index/326813
Egy korábbi vicces válogatás:
http://v.youku.com/v_show/id_XMjA2ODI4MTUy.html
.. és csak hogy tudja a nép.. van tovább is, a pálya nem ér véget ott, ahol a mi játszmánknak annyi :)
∞
A héten véget ért Guangzhouban a 16. Ázsiai Játékok, a Nyári Olimpiai Játékok ázsiai megfelelője; egy-két változtatással. Plusz sportágak: wushu, sakk, xiangqi, weiqi, tollaslabda, baseball, billiárd, bowling, tánc, judo, dragon boat, görkori, karate, rögbi, dekázás, softball, kabaddi, squash.
Egy rövid ideig élvezhetővé vált a tv-nézés, a Mao Zedong korabeli, avagy mindenféle császárságok idején játszódó drámák egyhangúságát megtörő "ajándék" olimpia által. Szóval suli után 2 héten át, mintegy háttérzajként is szolgált a sport csatorna (CCTV5) kedves duruzsolása. Megtapasztalhattam milyen is Kínából szemlélni eme nagy sporteseményt. Ugyebár olimpia idején az ember rendszerint a Eurosport képernyőjére tapad..azt nézi amit mutatnak..nos, itt azokat a sportágakat (azokat a döntőket) nézi a sportrajongó népség, ahol a kínai sportolók szerepelnek.. azaz mindent! :D csak egy a bökkenő, hogy nem tud egyszerre annyi helyszínt mutatni a kedves csatorna, hogy az összes sportág látszódhasson, ugyebár. Sajnálatomra egy-két sportág döntője már csak azért is maradt ki (pl. koreai-japán baseball döntő), mivel hát kínaiak nem játszottak benne.. teljesen érthető :) No de az emberlánya nem csüggedt, és megnézte a késő esti-éjjeli összefoglalókat...
Mint minden sporteseményen, itt is voltak emlékezetes történések, számomra ilyen volt a 4x100m-es férfi vegyes váltó száma is. A kínai és a japán csapat küzdelme végén, a kínai csapat úszója csapott be végül elsőként; csak egy probléma volt, hogy az egyik váltás nem sikerült jól, egyik versenyzőjük kiugrott...így a japán 4-es lett az első. Történt pár nagyobb esés a pálya kerékpározás során is...
A képen látható esés után a hongkongi származású hölgyeményt tolókocsiban vitték a dobogóhoz. Az esés előtt 28 ponttal esélyes volt az arany éremre, de végül egy törött karral, és tele zúzódásokkal lépett a 2. helyezettnek járó dobogóra.
Egy kicsit más: ott volt még a szingapúri vizilabda válogatott felháborodást keltő fürdőnadrágja is, melyet illetlennek, gusztustalannak és visszataszítónak talált a hazai sajtó. Egy biztos, hogy igen szerencsétlen választás volt, a nemzeti zászlót mintázni a nadrágokra, melyeken a félhold félreérthető helyre került...
..és néhány lap az Ázsiai Olimpiával kapcsolatban:
http://sports.youku.com/2010yayunhui
http://www.cnngo.com/shanghai/play/paul-octopus-back-panda-china-330792
Szólj hozzá!
2010.11.12. 10:39 Babimazhika
...mert szeretjük a hétvégéket
Korábbi bejegyzésben már írtam a hétvégi, éjszakai (pillangó) életünkről; most az azt kiegészítő programponty alternatíva bemutatása következik.
Pár alkalommal jártunk egy (Sofitel nevezetű) hotel aljában található, játékteremmel ötvözött bowlingozós helyen - hol kisebb, hol nagyobb társasággal.
Eme felnőtt játszótéren hatalmas összegekért lehet játszani. A mi kis kínai diákigazolványunkkal pontosan 6 yuanba kerül egy játék, egy személynek; ami 10 kört, azaz - ha nem strike-ol (tarol) az ember - 20 gurítást jelent. A mai árfolyamot tekintve a 6 yuan úgy 193 Ft-ot érhet.
∞
A képeken: Klári, Kitti, Feri, Ambrus, Helina (a velem egyidős tanárnénink), Tnika (guyanai lány), Nuwanti (Sri Lankáról), Inbal (izraeli lány), Sam (dél-koreai srác), Joo (szintén Dél-Korea), Manuel (francia srác) és én.
...Nuwanti az igazi (勤奋的学生) szorgalmas deják
Múlt hétvégén megtörtént az első moziélmény Kínában, volt szerencsénk megnézni a Harry Potter 7. részének első felét (csak így roppant bonyolultan).
/Fazekas Henrik kínaiasan: Hali Bote, no és a vérbeli kínai Harry Potter rajongó neve: Hami./
Igazi turistákhoz méltóan a moziban is készült pár kép:
Csoportképen (balról jobbra): osztrák csaj, Gil (izraeli, a szobatárs barátja), Zeina (a szobatárs), személyem, Kitti és Clara (cseh leányzó)
..mozi és aluljáró egyben (ebből következtetni lehet-igen, földalatti moziban jártunk)
Egy kis érdekesség, annak aki még nem járt Kínában.. akár moziról, akár utcai árusról is legyen szó, az ember nem lel igazi sós popcornra, csak édesnek tűnő - de mégsem az - tárggyal futhat össze úton-útfélen. Nos, a mozinál az utolsó reménysugár is elszállt arra vonatkozólag, hogy valaha is sós popcornhoz jutunk.
..és egy utccsó kép zárásul:
Szólj hozzá!
2010.11.11. 17:44 Babimazhika
Koreai baseball csapat Ji'nanban
Múlt vasárnap végre sikerült összefutnom Lee Chung Illel, a koreai barátosommal, aki már korábban is szerepelt a blogomban (nem mindennapi...).
Nos a srác otthon, Seulban az egyetemi baseball csapat kapitánya, itt pedig a 'helyi' koreai csapat egyik tagja. Miután megtudtam, hogy mit is ügyködik, megbeszéltem vele, hogy legközelebb megnézem az egyik meccsüket.
Biztos, ami biztos alapon még előtte való nap olvastam-jegyzeteltem :) a baseball szabályairól. Akárhogy is nézem, de az a pár film, - pl. Kevin Costnerrel - nem elég ahhoz, hogy átlássam a dolgokat. Itt mellékesen (vagyis hogy nem :) ) megjegyzem, hogy osztatlan sikert aratott a füzetemben felvázolt szakszavak halmaza, szabály leírás a srácok körében :).
A csapat elég vegyes banda, több egyetemről jöttek össze a fiúk. Vannak, akik angol szakosok, építészmérnöknek készülő, történelem-közgáz szakos, tradicionális kínai orvoslást tanuló diákok itt Ji'nanban, ki félévre, ki egy évre, és van aki 'hagyományos' egyetemi képzésre ugrott át Dél-Koreából... Illetve a csapathoz tartozik még 2 kínai srác is, egy igen jó dobó-, és egy fogadó játékos is.
Úgy egy órás út után - egyedüli leányzóként a srácok között - érkezett meg a csapat a pályára, ahová minden héten kijárnak játszani. Aznapi meccs nem csak kedvtelés, sportolás szempontjából volt fontos, hanem ahogy Chung Il felvilágosított, egy másik kínai egyetemi csapat ellen fognak játszani, úgy hogy egy másik éppen alakuló kínai egyetemi csapatnak bemutassák milyen is az igazi baseball.
A meccs kezdete előtt megérkezett a csapat szurkolói gárdájának 2 főpillére, 芊芊 (Qianqian) és 微微 (Weiwei). Az egyik hölgyemény The Jinan Sun internetes szerkesztője (egyik koreai csapattag barátnője), a másik leányzó pedig a Shandong TV egyik munkatársa (az edző 'bá barátnője).
Fotók készültek a fiúkról és a lányokról (a 3-as számmal Lee Chung Il látható majd, a többieket nem részletezném, még egy személyt emelnék ki: edző 'bát, aki szintén szokott játszani).
A meccs természetesen a srácok győzelmével, egy hazafutás (homerun-4 /max./ pont) jóvoltából zárult :).
Visszatérve Ji'nan belvárosába, elmentünk egy koreai étterembe (ami a saját tapasztalataimat illeti, az eddigiek közül a legjobb volt), ahol csakúgy lebonyolítottunk egy nagy vacsorát, sör-iddogáló játékkal összekötve (kő-papír-olló :) ). Aki esetleg még nem hallott róla: a koreaiak és kínaiak előszeretettel alkalmazzák az élet több területén is eme ősi - vérre menő - harci játékot, mindent eldöntő csaták közepette mutatják fel hol öklüket, hol kinyújtott kézfejjel, avagy ollót formázó ujjakkal imitálva, amit kell... komoly tudományokat alkalmazva az ellenfél gondolatainak, mozdulatainak időben történő ellesésére-kitalálására.
∞
Csak érdekességként megemlíteném, hogy mind a koreai, mind pedig a kínai társadalom is a következő sorrendet tartja hivatalosnak: olló, kő, papír.
A koreai változat úgy hangzik, hogy GAWI, BAWI, BO.
A kínai pedig: 剪刀 (jiandao), 石头 (shitou), 布 (bu).
∞
Nos ezen játék alatt, miután már dugig volt a társaság a hosszú asztal körül, 2 csapatra oszlott a banda. Ész szerűen az asztal egyik fele az egyik, a másik oldala a másik csapat lett. Mindig 微微 és köztem zajlott le az első csata, melyek főként az én javamra dőltek el, csapatom nem kisebb örömére :). Következő játszmát 芊芊 ellen játszottam, ami szintén a győzelmemmel zárult... és így tovább, általában a 4. embernél estem ki, Chung Il lépett a helyemre... a játék végén a vesztes csapat feladata volt a műanyagkancsó tartalmának eltűntetése, melyben értékes Tsingdao sör rejtőzött. Legtöbbször a mi oldalunk zárt győzelemmel, azt hiszem, kijelenthetem, hogy mindkét csapat legnagyobb örömére :). Kedves edző 'bá, boldogan kortyolgathatott az ellenfél sorai között...
A legutolsó csatában a mi csapatunk vesztett, de mivel volt nálunk egy személy, aki általában csak éppeghogy kortyolt bele a sörbe - kellett szinte (merthogy mi csak kanálvéggel nyúltunk a kancsóba) az egészet felhörpintenie (a célszemélyről külön kép). Természetesen megsajnálták a szegény csapattársat egy idő után; végül edző 'bá besegített, majd a fél kancsó felhajtásával :).
Vacsora alatt egyrészt, hogy ne kergessem a srácokat őrületbe az állandó fotózásommal, másrészt (hát természetesen) pedig mert, hogy átadtam magam a koreai konyha élvezeteinek, nem készült sok kép.
Ji'nanban elfogyasztott koreai vacsorák után bizton állíthatom, hogy a koreai gasztronómia előlépett a kedvenc konyhakultúrák listám elejére.
Ez az alkalom a társaság és a finom étel mellett azért is lopta be magát a szívembe, mert életemben először próbálhattam ki élesben, amit eddig csak koreai filmekben láthattam, hogy milyen is egy parkettával borított padlós-pados helyiségbe való, SZIGORÚAN cipő nélküli bemászás, illetve étkezés, ami Koreában oly szokványos...
∞
Végül pedig következzenek a képek:
∞
A vacsora végén edző 'bá konklúziót vont le (úgy egy 15-20percen át folyamatosan beszélve :) ). A nap folyamán többször is megkérdezte tőlem, hogy tetszett a meccs, hogy éreztem magam, ugye jövök legközelebb is... poénként a vacsora alatt, írásban kérte az ígéretem megerősítését, én meg miért is ne. Magyarul leírtam neki, hogy mindenképpen eljövök a jövőhéten is. Aláírás... :) A következő percekben mindenki azt a pár sort bújta, amit átadtam.. Hát igen, a magyar nyelv szépségeit és egzotikus mivoltát nem szabad elhanyagolni! :)
Akár mondhatnám azt is, hogy... jó estét, jó szurkolást!
Csók mindenkinek!
Szólj hozzá!
2010.11.04. 13:37 Babimazhika
A Kolesz
Szépen lassan feltöltögetek mindent, helyeket, történéseket... Csak győzzem szuflával, a nép meg türelemmel :).
Most a nyers koleszt veszem számba, és tűzöm blog-hegy végre.
Kolesz kint, bent, lenti női orrpúderező helyiség, a vízsterilizáló-forraló automata-gépezettel, lépcsőház... konyha (már emberekkel töltött változata megjelent a lecsó-napkor), tanulószoba (amit épp átalakítanak - plusz egy ajtót tettek be, de hogy miért?! :D), mosószoba-szerűség... szobám, szobámból a kilátás (szembeszomszédság lencsevégre kapva, messzeségben oskola épülete)...
∞
A képek beszélnek innentől...
csók :)
Szólj hozzá!
2010.11.02. 11:16 Babimazhika
Főzőcske kínai kolesz módra
Ma elérkezett a nap, mikor arra jutott a kínaihonban állomásozó magyar delegáció, hogy már nem tud élni az otthoni ízek nélkül és slussz-passz.
Szóval oskola után hátityókat fogva elindultunk a nagyboltba (alias RT-Mart), hogy bevásároljunk az ebédhez. Az ebéd tervezet nem más volt, mint a lecsó :)
No az 'alap' alapanyag nem lelhető erre, így kaliforniai paprikára fanyalodva, de nem csüggedve folytattuk portyázásunkat; Klári, Kitti, kis Iván (szlovák), Ivánunk, Balys (a géppuska lábú litván) és én.
Chris (kanadai) főzőlapját, fazekát.. kölcsönvéve kezdtünk neki a hadműveleteknek. A fontos tényező, piros paprika Kitti jóvoltából került az ebédbe.
Szereposztás pedig a következő volt: főszakács-Ivánunk, Kitti, kis Iván és én a kis kukták, Klári a fotós, Balys pedig a minőség-ellenőr:)
Eredmény egy igazán színes ebéd, sok jó arc :) és teli gyomor :)
The End :)
∞
...és egy kis kínai apropó:
∞
Csók mindenkinek:)
Szólj hozzá!
2010.10.31. 09:51 Babimazhika
Halloween - október 30.
Mindenki hallott már az angolszász ünnepről, vannak akik már részt is vettek valamilyen halloween témájú partyn. Halloween ünnepe október 31-én tartandó, de mivel idén vasárnapra esik, így előrébb hozták szombatra a koleszban, nos tegnap átmentem a másik egyetemre (Shanda-ra), hogy egy jót beszélgessek az ottaniakkal. (Múlt heti összeröffenéskor nem sikerült igazán - bowling party ment több pályán, elfoglaltak voltunk a saját játékunkkal...) Egyedül mentem, lányok, Kitti és Klári otthon maradtak pihenni :)
Szombat este nem terveztem, hogy kimozdulok, így nem is készültem jellmezzel, maszkkal... mint ahogy a "helyiek".
A lányok csinosak voltak, Kirsi maga festett az arcára egy szép maszkot, Tnika egy bronz színű maszkot viselt. Nuwanti világító ördög szarvakat növesztett és mind fekete koktél ruhákba öltöztek. A kolesz speciális, hangulatos club helyiségét kicsit átalakították, az asztalok egy hosszú sorban voltak összetolva, fekete mindenféle mintás térelválasztó az ajtó helyén, fekete alapon mintás anyagok a lámpabúrákon...
Voltak szellemek, terroristák, kalózok, ninja jelmezben Manuel, Jacko jelmezes Marion, egy ausztrál-dél-afrikai Mr.T., egy koreai boci :), ijesztő festett és műanyag maszkosok...(akikkel nem szívesen találkoznék másutt)
Pár órával később a társaság átment a Languifan nevezetű clubba, ahol általában szinte csak külföldi cserediákok, vagyis mi szoktunk lenni :). Szokásos hajnalig tartó tánc, duma, és iddogálás...
Faragott valaki tököt otthon? :)
∞
Nagy unalmamban nézegettem Halloween ismertető szövegeket, itt egy közülük:
Szólj hozzá!
2010.10.26. 13:42 Babimazhika
Fessön in Csájná
Pár képpel reprezentálnám az itteni felső tízezer, elit, aki igazán számít öltözékét.
Tartalom: Klári és Vera egyenben, Kitti a hírös koreaiban.
Csók mindenkinek:)
2 komment
2010.10.23. 11:44 Babimazhika
Osztály (suli) kirándulás
Tegnap a suliban tespedés, órán ülés helyett elmentünk 沂水-ba (Yishui), Ji'nantól úgy 2,5 óra buszozásra lévő, szintén Shangdong tartományi városba.
3 buszba tömörült a banda, a következő nemzetiségek képviseltették magukat: koreai (legtöbben persze :)), orosz, kazak, üzbég, kenyai, szenegáli, amerikai, izraeli, szlovák, lengyel, cseh, osztrák, indiai, pakisztáni, litván, lett, kínai és persze magyarok :).
Fél 9 után indultunk és úgy fél dél körül meg is érkeztünk az első állomásra, amely egy cseppkőbarlang volt. Nem sokkal elindulás után egy idegenvezetőnek látszó személy - aki szörnyű halált akart halni - vagy 20 percen át ordítozott a semmiről a mikrofonjába. Majd végül megkegyelmezett nekünk és meghallgathattunk két kínai karaokes, (természetesen) szerelmetes számot, ill. a Transformers 2.-t kínaiul, kínai felirattal :).
Érkezés után várt ránk 2,5 óra mászkálódás felszínen és alant.
A barlang egyedi, kínai típusú megvilágítását nem lehetett nem szeretni, az egyedi szívárvány színű műanyag fénykábelek, és karácsonyfa izzók tömkelege, vegyítve itt-ott a tradícionális hangszerelésű kínai zenével.. és már kész is volt a csoda. Most komolyan, nagyon hangulatos tud lenni az ilyesfajta fények látványa... fel is hangzott egy-két nyugati országból jött diákcsoportorulásnál a Jingle bells, vagy valami hasonló karácsonyi örökzöld :) ... vagy huhogások a visszhangot keltő falak hatása alatt álló fiú bandától (He Fei, Mike, Mohamed, Sakho) :).
A hangulatvilágítás az unalmas magyar fények, formák és utak után egyszerűen csak szüperr volt... Sajnos a fényképek nem tudják visszaadni azt, amit láttunk, így csak a fantáziájára hagyazkodhat a nép :).
∞
Íme pár kép a túráról:
∞
A következő és utolsó állomás pedig egy kanyon volt, százezer lépcső megmászása után csodás panoráma, ijászkodás, fotózkodás, kínai lovagitorna helyszín várt az igen megcsappant létszámú csoportunkra :), merthogy a 3 buszból körülbelül 1 busznyi vállalkozott csak a hegymászásra.
Végül fél 6 után indultunk haza lefárasztva :).
Visszafelé a buszon mikor már jó ideje horkolások, szuszogások közepette leledzett az egész busz, ismét felhangzott a vaksötétben a kellemes hangú idegenvezetőnek látszó személy.. majd azon nyomban az egész lámpasor felvillant a félállomban lévő diákbanda képébe, mialatt a nő azt kvarattyolta, hogy na most hogy ilyen jól kipihentük magunkat, akkor kelés, mert megállunk egy rövid kitérőre, hál'égnek utána hazáig békén hagyott minket...végül 8 körül értünk haza.
2 komment
2010.10.07. 21:18 Babimazhika
Nem mindennapi élet Kínában
Most egy kis egyveleg következik az itteni társasági életről.
A lányok már egy csomó poént ellőttek előttem, képeket raktak fel szintén előttem.. egyszóval magasra tették a lécet; nagy a nyomás, de igyekszem tartani az iramot.
∞
Mikor esti programról beszélünk itt, Ji’nanban, általában abból áll, hogy áttaxizunk a másik egyetemre, Shangdong Da Xue-re, ahol tanul Ambrus és Feri (utóbbi emberke anno a csoporttársam volt kínai órán). Ott az egyik kolesz épület (gondolom én főépület) aljában van egy kis teremféle, ahová fa székek és asztalok vannak beállítva, amolyan klubhelységszerű az egész. A terem díszítése kifejezés az odalátogató-esetleg tanuló-de mindenképp bulizó, nem kínai alias külföldi egyetepisták üzeneteit jelenti a falakon és a mennyezeten, minden nyelven. Némelyek nem ijedtek meg egy-egy nagyobb méretű nemzeti zászló felfestésétől sem, így a végeredmény egy kellemes hangulatú, ’kortárs stílusú’ helyiség. Oh, és majdnem megfeledkeztem a mennyezeten átívelő művirág és borostyán füzérekről, mert hogy azok is vannak ám.
A további jó hangulatról a hifi berendezés és a hangos beszélgetés gondoskodik. Szóval odajár a nép beszélgetni, cigizni, iddogálni, enni, zenét hallgatni,csoportosulva megbeszélni a házit, illetve a másnapi programtervezetet felvázolni hatalmas térképekkel körülvéve…
Majd, ha a társaság nagyon elevennek tartja magát, ki mi okból, akkor irány egy club, ahol mindenki kitáncolhatja magát.
∞
Második napom estéjén itt, Ji’nanban meg is látogattunk egy ilyen clubot, a neve Joy’s bar. Ivánék egy nappal korábban, úgymond már kitaposták az utat a jó helyek felé. Mikor először jártunk a barban csak figyeltük az eseményeket, mint hogy nem kellett belépti díjat fizetnünk, hogy Ivánékat nagy kézfogások és férfias ölelkezések közepette üdvözölték a kínai ajtónállók, managerek...Bent rögtön egy V.I.P helyre kísértek minket, a drágább első kört kifizetve érkezett is az ajándék gyümölcstál a kis asztalunkhoz. A helység már elsőre megtetszett, az eklektikus stílusa miatt, a mű, réz színre festett fűtés csövek, gyárakban fellelhető vastag csövek, a szocreálos és rojtos lámpák egyvelege miatt. Érdekes megoldás az is, hogy az asztalok mellett van annyi helye az embernek, hogy táncolhat is, közben néha megjelenik a pincér hozva a következő kört vagy csak úgy takarítgasson az asztalon, néha egy takarítgató néni is előtűnik a semmiből.
Az italfogyasztás általában úgy zajlik, hogy fizetjük az első kört, utána mivel fehér arc vagy, valaki biztosan meghív nem egy, hanem rengeteg italra. Szabolcs egyik este teljesen elképedve meg is jegyezte, hogy hol jó az nekik, hogy leitathatják a fehér embert; amit nem bán, csak milyen helyzet az ilyen..
∞
Volt már úgy, hogy leszólított engem két kínai leányzó, hogy hagy csináljanak fényképet velem, meg kérdezgettek, hogy hol tanulok Ji’nanban, megkérdezték a nevemet, elkérték a kínai (merthogy nekem az is van; bődületesen olcsó sms és hívás tarifák mellett) mobilszámomat és az email címemet. Később, ilyen esetek után legtöbbször az történik, hogy nem keresnek az egyének. Másra nem tudok némely esetben gondolni, csak hogy csupán a gyűjtő szellem hajtja őket, mikor a telefonszámomat elkérik, de ez így van jól.
Íme a csajokkal készült képek és még más is:)
Volt, hogy valami gazdagabbnak látszó egyén már a clubba érkezésünkkor hozzánk csapódott barátostól, rögtön meg is hívott minket legalább 5 féle alkoholos megkülönböztetésre. Az este alatt terjedni kezdett közöttünk a hír, miszerint el szeretné hívni az egész bagázst a házába az este folytatásaként. A barátosa, pedig leszólított, hogy mit csinálok errefelé, meg honnan is jöttem, meg van-e kínai nevem, telefonszámom, miután minden tisztázódott, első olyan emberként tűnt fel előttem, aki tudja mit kell csinálni hangzavarban..smsben megküldte a nevét, gondoltam én is leszek oly elmés, hogy visszaküldöm én is a kínai nevemet. Magamban meg összegeztem, hogy szépen gyűlik a név-telefonszám lista a kis kínai Samsung-Anycall telefonomban.
∞
További általánosság azokon az estéken, mikor a Joy’s barban vagyunk, hogy úgy 5 perc után felrángatnak minket (mostanság már nem kell noszogatni, rögtön arra tartunk) a „színpadra”. A színpad, azért feltételesen az ami, mert csak egy kis keskeny valami van az italadagoló részleg folytatásánál lévő dj pultnál, illetve még 2 kisebb a helyiség egy-egy pontján.
Nem is tagadhatom, hogy milyen nagy népszerűségnek örvendhet a fehér arc, fehér lány errefelé, egyre másra mondják, hogy szép az ember lánya. Ez az év arra is jó, hogy felszívja magát az ember pozitív visszajelzésekkel, hogy aztán otthon beleolvadjon a hétköznapi emberforgatagba.
Az már érdekesebb dolog, hogy milyen furcsaságokra képesek egyes kínai népek szórakozó helyeken, ahogy a lányok vagy épp a srácok egymással táncolnak. Itt egyáltalán semmit sem jelent mindez, és egyáltalán nem ciki (itt megjegyezném, és beszúrnám ide, Iván a kezdetekkor legtöbbször ismételt mondatát, miszerint „Kínában semmi sem ciki”). Annak idején, első keleti utamkor ugyanez a mentalitás már megmutatkozott, és már akkor megtetszett (sok más dologgal egyetemben).
Szóval rengetegszer toltak már ki a színpad elejére, hogy ott táncoljak, ami otthoni viszonylatban biztos, hogy nem történne meg, de itt minden lehetséges. Valaki mondaná, hogy Amerika a lehetőségek országa..hogy is mondjam, nincs igaza, ide is eljöhet az ember egy csomó mindent kipróbálni, amit soha nem gondolt volna, hogy megtenne, megtehetne.
A zene különben teljesen jó, táncolható, érdekes stílus- és szám váltással, keveréssel, de általánosan tetszik a külföldi és hazai népségeknek. Egyszer felcsendült valami borzadályos magyar zene, discosítva, néha felcsendül egy kis orosz, szlovák és a többi.
∞
Az első éjszakai kimenőn megmutatkoztak a tehetségek, mint például az egyetlen litván származású kolitársunk, Balys is. Kitti már azt hiszem, hogy tett említést a srácról, de nem lehet elégszer. Iván egyik este készített Balysről egy kis videót, míg a színpadon táncolt. Nem lehet igazán leírni a látványt, csak türelemmel kell várni, hogy Iván barátja megvágja a videót, és felrakja a youtubera. Az össze-visszaugráláson kívül a jósgömb bűvölő kézmozdulatokon át van ott minden, mikor táncol Balys..és persze mindenki imádja. Képzeljen el mindenki egy átlagos arcot, hosszú, összefogott szőkés-barna hajjal (amit, ha kienged a színpadon táncolva, rögtön megelevenedik előttünk Jézus Krisztus szupersztár alakja), vékony keskeny vállú, metál zenét kedvelő, dobos srácot, aki a hétköznapokban szótlan..majd aztán mikor reflektorfényben fürdik, totális extázisban táncolva, szebbnél szebb kínai lányok körében..no mindez Balys és az ő igen népes rajongó tábora. A kínaiak többsége nem igazán tud táncolni, emellett Balys magával ragadó stílusa…hogy is fejezzem ki, egyszerűen fenomenális.
Azt hiszem a lányok már raktak fel a blogjukra képeket, melyeket a Paultól kértem el; egyik este szerencsénkre vitt magával kamerát; ott azokkal a lányokkal is levagyok fényképezve, akik a másik kis színpadra is feltoltak, hogy táncoljak; és elkérték a telefonszámomat-email címemet.
∞
Egyik este, mikor már kezdett jó lenni a zene, Feri épp belelendült a színpadon a táncba, egyszer csak minden elsötétült és elhallgatott; valamelyik biztosíték, hát, megadta magát. Egy-egy kínai leánycsoportosulás próbálkozott valami énekléssel nem sok sikerrel, majd egy ittasabb egyén is ordításba kezdett; a magyarok meg jöttek láttak és énekeltek. Összeálltunk mi hárman lányok, és a három srác, Iván, Feri és Ambrus egy tavaszi szél vizet áraszt elénekléséig, Freddie Mercuryra emlékezvén.
∞
Másik este átmentünk Feriékhez a kis hangulatos kolesz helyiségbe, beszélgetni és iszogatni egy kis Tsingdao (2,5%-os) sört (az egyetlen sört, amit megiszom; nem is olyan keserű,frissítő jellegű alkoholizálás). Abból az estéből lett az egyik legjobb estém az itt tartózkodásom óta. Megismerkedtünk egy koreai sráccal pont, mikor végre kipróbáltam az évek óta csak filmekből ismert sojut, a koreai nemzeti italt. A koreai srácot Lee Chung Ilnek hívják, kis szemüveges, rendes emberke. Meg is jegyezte, hogy Dél-Koreában, sok szemüveges van, mert sokat olvasnak-tanulnak. Ránk nézett, Klárin szemüveg, aztán én jöttem-én mondom büszkén van, csak a koleszban, aztán Kitti? Kittinek nincs..
Félévre jött tanulni Chung Il, kínaiul hallgat történelmet. Az este folyamán kicsit becsípet, legalább háromszor mondta el nekünk, hogy még soha sem beszélgetett magyar lányokkal. Rögtön előkotortam az agyamból pár koreai szót, amit megtanultam, és teljesen lenyűgöztem. Mondtam neki, hogy ismerek egy dalt, ami mackókról szól, és elkezdtem neki énekelni, és vigyorgott össze-vissza. Mire kértem, hogy énekelje el nekem, mire a vége az lett, hogy kétszer egymás után együtt énekeltük el (itt azért megjegyezném-tudja,aki tudja, hogy kinek szól-nem volt teljesen haszontalan az a sok koreai filmnézés). Mondtam neki, hogy mennyire tetszik a koreai nyelv, hogy már régóta el szeretnék menni Dél-Koreába, meg hogy végig szeretném kóstolni az ételeiket is, mint pl. a kimchit is. Erre felderült az arca, hogy áá kimchi..és meghívott minket egy vacsorára. Pár nappal később és rengeteg telefonhívással és smsezéssel később (melyekben megkérdezte, hogy akkor biztos, hogy megyünk, meg mikor érünk már oda..)főzött is nekünk.
Volt csípős szószos-alga darabkás rizs, két fajta fűszerezésű kimchi, meg egy jó kis erős leves. Folyamatosan bocsánatot kért, hogy nem lett jó, meg hát ennél sokkal finomabban csinálják otthon..aranyos volt. Mi meg dicsértük, hogy milyen finom; ami igazi is volt, csak egy-két falat volt csípősebb, mint amit én megszoktam. Mondta Chung Il, hogy Koreában szinte minden csípős, csípősebb, mint amit csinált nekünk. Én azt mondom majd meglátjuk milyen ott helyben, remélem minél előbb. Persze vele is telefonszám csere, azóta is tartjuk a kapcsolatot, sms-eztem vele múltkor is, mikor készült vakációzni egyedül, valahová nyugatabbra, egy jó 14órás vonatúttal egybekötve. Mindig mondta a srácoknak (Ambrusnak és Ferinek), hogy milyen jó volt velünk beszélgetni, meg hogy mikor megyünk, persze nekünk is írt, hogy mikor futunk össze legközelebb.
∞
Holnapra meg hivatalosak vagyunk egy szülinapi bulira, Tnika, guayanai származású leányzó barátnőjének lesz a 18.(!) születésnapja. Kezdésnek egy olasz éttermi eszegetés van betervezve, majd vissza a kolesz helyiségbe, és onnan meg valószínűleg valami táncos helyre megy tovább a társaság. A szülinapos hölgyemény rózsaszín és fekete partyt rendelt, így ezekben a színekben kell holnap megjelennünk. Ami ugye, aki ismer, tudja, hogy kicsit problémás, mivel nem igazán rendelkezem rózsaszín ruhadarabokkal, úgy általános iskolás korom óta; de ez is meg lesz oldva estig..roppant fondorlatosan egy sállal vagy valami hasonlóval.
Szóval, mint láthatja a kedves olvasó, zajlik itt ám az élet éjjel nappal.
Elnézést a kissssé hosszú bejegyzésért, remélem azért még emészthető volt a szöveg; sajnos ez az átka annak, ha valaki nem ír időről időre egy csöppet.
5 komment
2010.10.06. 20:12 Babimazhika
Napi élet Ji’nanban
Első óránk az egyetemen fél 9-kor kezdődik, mivel majdhogy nem szemben vagyunk az egyetemmel, nem sietjük el a felkelést (lányokkal szembeni előnyöm a "nem kávé ivás", hátrány a sokáig zuhanyzó szobatárs:)); így ebben az évben bepótolhatom az egész eddigi Gödöllő-Pest ingázás miatt kihagyott alvásokat. 11:40-ig tart a délelőtti műszak (ha pedig szerda, akkor délután shu fa-ergo kalligráfia).
Suli előtt általában a lányokkal eltarpolunk a szomszédos utcába reggelit venni, mindig ugyanazt, amit mi egyszerűen pingnek nevezünk. Formára úgy néz ki, mint egy pizza, lapos kerek..valami egyszerű tészta, egy-két hozzávalóval megspékelve, mint például újhagyma, tojás, szezámmag..de semmi hús. Pont jó egy reggeli kezdéshez. Ahhoz hogy ezzel a pinggel teli együk magunkat 1,5 yuant kell kiperkálnunk (ami azt jelenti, hogy 45Ft-ért életben tudjuk tartani magunkat az ebédig, azt hiszem ez elég pénztárca kímélő árnak számít).
Ebédidőt sokáig a kedvenc „kis pirosunkban” töltöttük (a pinges stand melletti étteremben). Kért kaják: fokhagymás-szójás uborka; tojásrántottás, fafüle gombás paradicsom; rántott rák vagy hús; csípős csirke hús (csirke hús darabok, apróra vágott uborka, répa és erős paprika), csípős kagyló, no meg mindenkinek egy kis tál rizs.
Pár kép, hogy lehessen nyálatcsorgatni, irigykedni:) A kis utca végén, szemben a "kis piros", majd életképek az étteremben (rosszabb minőségben), kép a két Ivánról (bal oldalt a "mi", magyar Ivánunk, jobbra a szlovák Iván; kép a kedvenc pincér párosunkról (a fiatal leányzó, simán beállhatna a box mérkőzés közvetítője helyére-mikrfon nélkül:)), majd sztár fotó a pincér leányzóról, Kittiről és személyemről, végül pár fotó a flamóról:) valamint Iván és kedvence, a kagyló páros. Utolsó pedig a konyha titok leleplezése:)
Du. az ebéd fáradalmainak kipihenése, pár kínai szó, kis nyelvtan gyömöszölése a fejekbe, csöpögős kínai storyk lefordítása:D..
..és már ott is a vacsi, ami legtöbbször instant tésztás leves szokott lenni, majd a mozi csatornára váltunk (CCTV6) és megnézzük a napi film adagunkat (ami ma este, egy jó kis Jackie-s Wang Lee Hom-os film volt, melynek angol címe: Little big soldier). /tudva levő, hogy ők ketten a kedvenc kínai hírességek listám elején szerepelnek; Jackiet mindenki ismeri, őt így be sem mutatom; Wang Lee Hom, pedig egy amerikai-tajwani, tehetséges zeneszerző, zenész-énekes emberke/
Múltkor a Joy's barban (ahová általában járunk táncolni), a következő számot énekeltem a bár egyik énekesével (no nem vele a színpadon, de így is feltűnést keltve a körülöttem lévő kínaiak között, hogy tudtam a szöveget:)).
2 komment
2010.10.06. 09:44 Babimazhika
Oskola (merthogy azért az is fontos errefelé:))
Az első héten beosztottak minket csoportokba; nálam a 3-as és 4-es között hezitáltak a tanárok, de végül a 3-asba kerültem (aminek így később csak örülni tudok). Második héten Klári csatlakozott hozzám:) szóval így padtársak jól elvagyunk, fejtjük együtt a fejtörőket, mint például azt, hogy a tanárnő éppen mit mondhatott, mi a csudát jelent ez vagy az a szó...és olykor olykor nagy boldogság, ha kiderül, hogy jó a házink..:) Szóval akárhogy is nézzük a tanulás maga a boldogság:) Ide később keresek való jó kis idézetet, mint tanulni tanulni tanulni...az alapozza meg az ember életerejét, boldogságát, lelkigazdagságát.
Osztálytársaink: Lin Bai (izraeli lány), Iván (a szlovák gyerek), Zena (a kanadai szobatársam), Chris (kanadai srác, angol részről), Klári:), 2 szenegáli srác, John (amerikai-kínai), egy német srác (aki a bátyjánál és annak kínai nejénél lakik), egy 41 éves koreai pacák, meg még 3 fiatalabb, 3 fiatal koreai lány, 3 fiatal orosz csaj, tádzsik srác, meg Hei Fei (a kis aranyos pakisztáni).
4 fajta óránk van, leegyszerűsítve: hallgatás, olvasás, írás és beszédgyak. A beszédgyakos tanárnőt úgy hallottam, hogy úgy általánosan nem kedveli a nép. Személy szerint nekem a magyarázataival vannak gondjaim, nem érzem teljesen helyén valónak sokszor a példáit, az adott új szóval, ezáltal, kevésbé értem meg, hogy az miért is használható az adott esetben. A másik három tanárnénik nagyon aranyos és rendes..
Az oszifőnk, Helina a kedvenc, aki annyi idős, vagy hanem egy évvel idősebb, mint én. Kedves, tetszenek az órái, jól magyaráz, szóval lehet tanulni tőle.
Szólj hozzá!
2010.10.06. 09:16 Babimazhika
Internésönal kapcsolatok a koleszban
Hogy kikkel is lakolok együtt? Egy csomó koreai arccal (akiknek többsége még tovább marad egy-két évre), 2 japánnal, pár amerikaival, jó pár orosz csajjal, tádzsik, üzbég, kazah skacokkal, szlovák sráccal, litván (metálos-dobos-örülten táncolós) sráccal, kanadaiakkal, izraeliekkel, cseh, ukrán, osztrák és lengyel csajokkal és persze magyarokkal.
Saját kis magyar delegációnk van itt. Áll 3 lányból és 3 srácból; két leányzó, Klári és Kitti (akiknél töltöm időm nagy részét-bevallom őszintén 24 órából kb. 15-öt:) lányok nagy örömére:)), Iván (ők mind a hárman corvinus közigazgatásról), Szabolcs (elte kínairól), Valentin (bme villamos karról) és én.
Nemzetközi kapcsolások itt annyit tesznek, hogy csoszogó, viháncoló koreai lány csoportosulások-Szabolcs legnagyobb örömére (mivel ő a földszinten éldegél a texasi Paullal, ahol is mennek a nagy futkosások úgy éjfél körül). Vízre járó kolisok összefutása, köszönése, dumálása, szentségelés a 4. emeleti mosószobánál, mert mind a három gép foglalt, és fordulhat vissza a rengeteg mosatlannal, hogy majd 20 perc múlva újra megmászhassa a lépcsőket a legfelső emeletig..és így tovább.
A csapvizet, mint tudva levő, nem fogyasztjuk, mivel tisztázatlan. A vízre járás menete a koliban: letrapolás az adott emeletről a földszinti női wc-hez, ott megfelelő aromákkal körbe véve a kis bádog vízforraló herkentyűből lecsapolni az iható nedűt, majd visszatérni a zsákmánnyal az adott barakkba.
/Fondorlatosan ma beszereztem egy 2literes termoszt, szóval ezzel kb. sikerült felére csökkenti a lépcsőzések számát:)/
Jut eszembe, felhívnám a kedves olvasó figyelmét, arra a tényre, miszerint a kínai "emeletszámolás" nem egyezik meg az otthon megszokottakkal. Mindez annyit tesz, hogy az első emelet itt egyben a földszint is:), tehát mikor nagy túlzásokba esnék a lépcsőmászós storyjaimmal, nézzék el tőlem:)Egy emelet-2 "lépcsőszakasz", 1 lépcsőfordulóval; összegezve az olvasottakat, nem egyszerű napi (többszöri) séta:)
Szólj hozzá!
2010.10.06. 08:13 Babimazhika
Név
Kis magyarázat a címhez.
Fantázia nem lévén felhasználva a kínai nevemet, mely Yan és egyben fecskét jelent..illetve Kína "kínai változatát" (中国), ami annyit tesz közép-középső nemzet..jött létre a név.
Szólj hozzá!
2010.10.02. 10:20 Babimazhika
Út Ji'nanba
Az utazás nem tartozott a fergetegesen jó kategóriájába, de mivel az ember elég strapabíró szerkezet, így a mezei gyalogkakukk jómagam is túlélte a 10 órás repülő utat, és a kb. 6 órás taxi-metró-vonat-taxi utat Ji’nan városáig.
Sajnos a repülőn több dolog is ellenem játszott, először is se közel se távol nem volt egy teremtett lélek sem, akivel szót lehetett volna érteni, úgy igazán. Egy kedves idősebb kínai néni mellé kaptam helyet, aki ebédidőben, mint hacsak az unokája volnék, ellátott élelemmel a saját részemen kívül. Pár szót az ő magyarjával, az én kínaimmal kommunizáltunk és ott ki is fújt.
Szerencsénkre a kis tévénk sem működött, így a gépen szerzett Népszabadsággal és némi képes újsággal eltengődtem, a fennmaradó időt meg alvással próbáltam átvészelni igen kevés sikerrel.
Mivel a tv nem üzemelt, az újdonsült kukker (sokan nem tudják, hogy még indulás előtt csináltattam egy szemüveget, egy távollátó, minuszosat, ami) nem volt a közelben, így nem sokat láttam ama bemutatóból, melyben közölték, hogy s mint kell valami országba lépő papírost kitölteni. Ugyebár 3 éve megtettem már ezt a pár órás utat keletre, csakhogy azóta a ’beléptető-elvámolnivalós’ papírügyletek is megváltoztak. Nem értettem tisztán hol és mikor is kellene a papírhoz hozzájutnom, az annak idején már a gépen kitöltött A4-es lap sem érkezett (én meg ültem a babérjaimon), így várható volt, hogy ebből még gondjaim lesznek.
Kisebb késéssel végre leszálltunk, kicihelődtünk, és beálltunk a kizárólag laowai-oknak, pardon külföldieknek fenntartott sorba, mikor is kiderült számomra, hogy valami hiányzik. Le is álltam a mögöttem álló olasz leányzóval beszélgetni, hogy mi is az a csekkforma papír a kezében, mire kiderült, hogy a légi utaskísérő leányzó adta neki, és akárhogy is nézem, arra nekem is szükségem lesz mire sorra kerülök. Következő feladat az volt, hogy kispurizni a sorból, megtalálni a csekklapot, kitölteni, visszaállni a hosszú sorba, és izgulni Jian barátné miatt, hogy el ne induljon Németországba, míg én ki nem érek.
Végül, mint kínai állampolgár léphettem át a határt, a Kínai Népköztársaság ren-jeinek, azaz embereinek fenntartott kapun keresztül:)
Bőrönd összeszedés, pénzváltás, még egy ellenőrzés után kijutottam. Következő megoldandó probléma a megfelelő kapu megkeresése. Jiannal a 11-es kapunál kellett volna találkoznom, az indulási zónában. Első őrt vagy ki a csudát leszólítva próbáltam kipuhatolózni, hogy merre is az arra; persze nem sok sikerrel. No de nem csüggedünk ugyebár, pár pillanattal és pár lépéssel később az már össze is futottam az én barátosnémmal.
Nagy ölelkezés így 3 év után, és már indult is a csacsogás..Megismerkedtem az unokaöcsivel, bizonyos Shi Bo qinggel és annak legjobb barátjával, aki olyannyira félénk volt, hogy egy mukkot sem szólt angolul, sem kínaiul, és még a szemembe sem nézett.
Miután Jian elindult a gépe felé, a mi kis hármasunk is a taxink felé. Végül közös megegyezés alapján lerámoltuk a cuccaimat az unokaöcs lakásán, és pár óra múlva az első igazi finom kínai ebéd után a vonat állomás felé. Roppant szövevényes út első fele egy másik barát kocsijával tettük meg (aki meg lett hívva az ebédre is, de túl félénk volt velem együtt ebédelni; de mivel neki volt saját autója, így ő vitt minket tovább). Kocsiból metróra a vonatállomásig, ahol idő hiányában, gyors vonatra szállásra, búcsúzkodásra futotta.
A vonatállomás és a vonat igen futurisztikus volt, sajnos képeket nem tudtam készíteni, a lányok- Kitti és Klári blogján láthattok a vonatról képeket.
Míg kintről futurisztikus, bentről szűkös volt egy csöppet a járgány nagy bőrönddel, hátitatyóval, laptoptáskával..
Alvással próbálkozva, nézelődve már hullafáradtan, végül meg figyelve a kivetítőt, hogy merre járunk, mennyi az idő..hogy idejében elkezdjem összeszedni a cuccaimat a leszálláshoz.
Az volt a szerencsém, hogy úgy kb. negyed órával előbb felálltam a helyemről, máskülönben nem sikerült volna megoldanom a leszállást. Ugyanis a legutolsó ülések mögé beállított bőröndömhöz (mivel az ülések felett egy nem volt hely, kettő nem is erre a méretre tervezték) csatlakozott más csomagja is. Hogy kiszabadítsam a bőröndöm, előbb egy takarító pakkal kellett megküzdenem, majd ki kellett operálnom az egyik szűkös helyről a másikra 2 összecsukott babakocsit és még egy bőröndöt is.
Fáradtan nem fogott az agyam, amilyen barátságos arcok voltak körülöttem nem is mertem segítséget kérni, az emberek meg csak bámulták a szerencsétlen külföldi rámolását..na de végül sikerült a bőröndöt kiszednem! Mindez azzal járt, hogy vissza is kellett mindent varázsolnom a helyére, mialatt jöttek mentek a mini folyosón, ahogy a kajakocsi tologatós ’vonat kísérő nőci’ is.
Miután megmásztam 20 lépcsőfokot le és fel kiértem (azóta kiderült nem ’fő’ ji’nani, de annál inkább igazi kínai bájú) az állomás bejáratához, és már indult is a taxi vadászat sok-sok cumóval.
Taxi út végén, végül az egyetemnél sikerült megállnunk, ami egy csöppet odébb van a kolesztól, szóval közel, de még nem az út végén leledzve megkérdeztem pár leányzótól, hogy merre is a külföldieknek fenntartott kolesz épület, amit az értesítőmön tűntettek fel.
A 3. lány és telefonos segítséggel végül megtaláltam a helyemet:)
A koleszról következő bejegyzésben számolok be, valószínűleg képekkel illusztrálva:)
Az útleírás alapján leszűrhető, hogy a bizonyos Fecske nagy "honfoglalás"-a nem ment éppen zökkenőmentesen:)
Szólj hozzá!
2010.10.02. 08:31 Babimazhika
A blog születése
Hiába minden tiltakozás, személyem is eljutott oda, hogy blogot írjon életének történéseiről, megmozdulásairól.
Mindezen blabla után, őszintén megvallva, blog a lustaságom szüleménye. Rá kellett jönnöm, hogy akármennyire is ódzkodom a csordával tartás ellen, a legjobb megoldás a sok email írás helyett az 'egy' írása:)
Szóval és tettel, íme a blog; hogy mennyire lesz olvasható, élvezhető, az nem lényegi kérdés. A fő az, hogy lássák, akik lássák, hogy élek és virulok (jó esetben:)).
