Fecske megszállta a nagy Középső Birodalmat

Túlélve a changshai hideget, egy nyugatias reggelivel a hasunkban, mentünk ki az éjjeli busz indulása előtt több mint 2 órával a buszállomáshoz közlekedő helyi járathoz...amilyen kis semmilyen, koszos városnak tűnt Changsha, annál borzalmasabb volt a forgalma, hatalmas dugó mindenütt (sajnos ez igaz volt a buszon belül is, így nem tudtunk fényképeket készíteni a közlekedésről, pedig megért volna párat..) A dugó miatt, a buszpályaudvarra érve, rohanásba kezdtünk, ebéd-innivaló vásár, átverekedés hatalmas kínai embertömegeken (akik mind-mind mentek haza a kínai újévre, a legnagyobb kínai ünnepre).

Mivel a jegyünkön nem volt feltüntetve, hogy melyik kapu alól indul a busz, így rákérdeztem pár emberre, mégis merre tovább; végül meglett a kapu, ki is jutottunk a 7-es számhoz, alig állunk ott 5 perce, mire megjelenik egy férfi, hogy késik a busz egy órát, ne álljanak már kint a kis szerencsétlen külföldi lánykák, kövessük. Először nem nagyon akaródzott a nyomában - miután már megtaláltuk a helyünket,- visszamenni a tömegbe..de végül bementünk a váróterembe, közben figyeltük a hangosbemondót, mennyit késik a busz, illetve legyenek kedvesek az utasok a kapukhoz fáradni indulás előtt 10 perccel (a nagy kérdés az volt, hogy az állítólagos 1 órás késéshez kell viszonyítani a 10 percet vagy...). A buszunk elvileg délután 1-kor indult volna el, végül fél 3-kor "félszemmel" sikerült is (éjszakára elég egy lámpa is, nemde?:))

Már fent a buszon, elindulás után pár perccel a "busz-manager" (én csak úgy neveztem) bocsánatot kérve bejelentette, hogy még meg kell állnunk egy helyen, hamarosan indulunk tovább, bocsánat bocsánat..utasok teljes nyugalommal fogadták (mi sem természetesebb), hisz már buszon voltak, megvolt mindenkinek a maga helye, majd megyünk tovább, majd valamikor meg is érkezünk, nincs gond.

A buszon a lányok az emeleten kaptak helyet, én lent a középső oszlopban, elől a buszvezető mögött, ahonnan egész jó kilátásom nyílt végig az útra, így azt is láthattam, hol is kell még megállnunk. A következő történések is csak itt érhetik az embert. Buszon emberek, sofőr meg bevezeti a buszt a garázsba, a ’speciális’ buszjavító helyre – helyrepofozni a busz lámpáját. Mivel nem akartam annyira útban lenni, és macerás volt a cipő fel- és levétel (a busz két folyosóján cipő nélkül lehetett csak közlekedni, beszálláskor mindenkinek zacskóba kellett tenni a levett cipőjét), így nem készült kép a munkafolyamatról, viszont a managerünkről igen:) Hajigazítás előtte, pózba vágás, mosoly és kész is a kép.

Másfél óra szerelgetés, tesztelés után végre elindultunk két sofőrrel és egy kis jegykezelő-csomagintéző sráccal Haikou felé. Be kell vallani, tudnak vezetni ezek a buszosok, autópályán repesztettek végig, és a nagy késés mellett is korábban érkeztünk meg Haikoura, mint ahogyan azt kiírták. A buszos támaszpontomon más szórakozás nem lévén (sem tv, sem kislámpa olvasáshoz..) az utat figyelhettem...Míg a kínai városokban az alapfelszerelés a duda, mely mindig használatban van, úgy az autópályán este/éjszaka a fényszóró veszi át a helyét; azzal jeleznek egymásnak, hogy éppen merről, mikor szeretnének előzni. A lámpa használatot itt, nem úgy kell érteni, hogy egyszer rávillantanak a másikra és mennek, hanem villogtatnak, aztán jól úgy hagyják, megvakítva ezzel a szerencsétlen, lassabban hajtó vezetőt, úgymond ezzel kellően legyengítve az ellenfelet, aki így szépen visszafogja magát és talán  még lejjebb is húzódik.
A második buszozás igen autentikusae sikeredett a szagok, a látvány egyvelegyével, mely csak igazi kalandvágyó utazóknak jár.

Az út olyan volt, amilyennek lennie kellett, hepehupás amerre csak a szem ellát, és mivel szegény buszunk megfelelő lengéscsillapítók hiányában mozgolódott, így úgymond testközelből élvezhettük ennek csodáit. Az út során olyannyira összebarátkoztam a sofőrjeinkkel, hogy volt szerencsém többször is beszélgetésbe elegyedni velük, így volt ez - miután sikerült a félálomból felébreszteni egy megállással – hajnali fél 3-kor is (mert hát mikor is a legjobb egy kínai beszélgetésre, ha nem null alvás után hajnalban). Sajnos a pontos dialógus már elfelejtődött, de a nagy téma, a barát kérdése volt soron, természetesen.

A szerelés és felpakolás után összesen 2 helyen álltunk meg reggelig, hogy kinyújtózzon a nép; a második alkalommal egy semmi közepén található, de amúgy hivatalos buszok számára fenntartott pihenőhelyen; mint ahogyan azt nagy táblával jelezték az egyetlen épület oromzatán. Az épületben egy étterem foglalt helyet, a mellékhelységek szabadon a közelében. Az egész területen, „parkolóban” annyi fény volt, ami az étteremből kiszűrődött. Legalább 4 busznyi embertömeg az étteremben és kint körülötte, melynek kb. 90%-a bámult minket folyamatosan, az egyetlen külföldieket közel s távol. Fényképre illő jelenet volt az a késő esti megálló...
A járat végállomása Haikou volt, így nem kellett attól tartanunk, hogy nem tudjuk mikor és hol kell leszállnunk.

Reggel fél 8 körül arra ébredtem a félálomból, hogy nagyban magyaráz nekem a buszsofőr, le kell szállni, gyorsan...mellettem ezalatt az emberek cipőket húztak fel és szálltak le. Egy pár perccel később a buszról leszállva állt össze a kép, hogy a kompra kell felszállni, de nekünk gyalogosan kell, nem busszal együtt. Közben hajtottak minket, mert már csak alig pár perc volt hátra az indulásig. Amit összeszedtünk hirtelen, azt vittük fel a kompra.
Komp fedélzetén nagy fogmosások, hajmosások, reggelizések, hatalmas össznépi alvások...kínai részről. Mi fogmosós cuccok, reggeli hiányában kiálltunk nézni a tengert, az embereket (akik meg minket bámultak persze). Kb. másfél órás lögybölődés után érkeztünk meg Hainan szigetére.
Emberek le, a parkoló szerűségben első látásra kisebb káosz. Mindenfelé buszukra várakozó emberek, illetve utasokra várakozó motorosok, taxisok...
Megérkezett a buszunk a kompról, buszra fel, az utaslétszám addigra már megcsappanva, és indultunk tovább Haikou városközpontjába. 

Haikoun taxival átmentünk a déli buszpályaudvarra, jegyet vettünk Sanyara, és 20 perc múlva már indultunk is – furcsán üres busszal. Mint pár perccel később kiderült nem más miatt, mint hogy úton útfélen megálltunk felvenni embereket. Úgy saccoltuk, hogy estére érkezünk meg Sanyara, erre meg bő fél napos előnnyel zártunk.
Szállásunk és a városközpont között csak egy busz járt, a 8-as számú. Mint első nap, a hosszú út után, hullafáradtan megtapasztalhattuk, hogy milyen is a 8-as járat igazi arca. Tömött buszok, ritkán járva, meg sem állva a megállóknál (hisz minek, ha már tele vannak, buszvezető int is, hogy nem áll meg és már megy is tovább).

Végre kaptunk buszt, a megfelelő megállónál leszálltunk..csakhogy merre tovább?! Angolul küldték meg korábban az útvonalat a szálláshoz, illetve maga a szállás neve, címe is latin betűkkel szerepelt benne. Ahogy azt már rég tudjuk, hogy a kínai emberek mennyire nem tudnak latin betűket olvasni-értelmezni, úgy biztosra vettük, hogy nem lesz egyszerű megtalálni a szállásunkat. Miután sem házszámokat nem láttunk, sem az út nevében nem voltunk teljesen biztosak, elmentem egy hotel recepciójához megkérdezni, mégis merre..Természetesen nem tudták elolvasni a latin betűs szövegeket, címet, semmit se. Mire eszembe jutott, hogy a papíron egy általános iskoláról írnak, amivel szemben van a szállásunk. Rákérdeztem, hogy xy általános iskola merre van...Na az már ismerős volt nekik, mutatták ott hátul el kell menni, arra lesz...és vezetett is minket az egyik leányzó. Elég lerobbant részhez jutottunk, sehol semmi normális felirat, tájékozódási pont. A suli megvolt, elindultunk körülötte..Próbáltam telefonon elérni őket, de valahogy a telefonomról nem sikerült. Bementünk végül egy kis panzióba, hátha ők tudnak segíteni, a név és cím nekik sem mondott sokat; felajánlották, hogy felhívják a szállásadóinkat. Mint kiderült a „szembe szomszéd”-ban van a mi szállásunk, egy muszlim család panziója. Szobaszemle, egy ebéd a szállásadóinknál és ki a partra.

Sajnos mind a négy nap, míg Sanyan tartózkodtunk inkább tavaszas volt, mint nyári. Átlag 23-24 °C és felhős idő, erős széllel. Egyszer sikerült csak megmártóznunk a tengerben és kifeküdnünk a homokba napozni.
A szállásunk egy kicsit távol esett a belvárostól, ami nem is lett volna gond, ha kicsit sűrűbben és kevésbé megtömve közlekedett volna a 8-as busz. Érkezésünk másnapján próbáltunk bejutni a városba busszal, de mivel nem sikerült buszra szállnunk elindultunk gyalog a parton. Aznap majdnem 3 órát gyalogoltunk mire fel tudtunk szállni egyre, így alig maradt bennünk szufla a városnézésre. Találkoztunk aznap még Ambrussal és Anna barátnőjével, akik ugyanitt töltöttek a szünidőből pár napot.
Harmadnap sikerült a mártózás, napfürdőzés; a 4. nap meglátva a felhőket sokáig ki sem bújtunk a szobából, majd végül elindultunk a városba, újrészeket felkutatni. Gyors találkozó Ambrusékkal és már jöttünk is haza, széltől kergetve.

Ma reggel összeszedtük a táskáinkat és már mentünk is a pályaudvarra. Jegyvétel és fél óra múlva már indultunk tovább. 3 órás buszozás után megérkeztünk Haikoura, szálláskeresés, becsekkolás, kinéztünk egy sétálóutcát a városkpontban és elindultunk.

A sétálóutca egy igazi koszos és hangos sikátorok összessége volt, leginkább a józsefvárosi piacra emlékeztetett. Sötétedésig sétálgattunk a központban, majd visszajöttünk a hostelbe. Még csomagot kell rámolni a repülőgép miatt...

Holnap reggel indulás a reptérre, következő célpont Kuala Lumpur!