Fecske megszállta a nagy Középső Birodalmat

Az utazás nem tartozott a fergetegesen jó kategóriájába, de mivel az ember elég strapabíró szerkezet, így a mezei gyalogkakukk jómagam is túlélte a 10 órás repülő utat, és a kb. 6 órás taxi-metró-vonat-taxi utat Ji’nan városáig.

Sajnos a repülőn több dolog is ellenem játszott, először is se közel se távol nem volt egy teremtett lélek sem, akivel szót lehetett volna érteni, úgy igazán. Egy kedves idősebb kínai néni mellé kaptam helyet, aki ebédidőben, mint hacsak az unokája volnék, ellátott élelemmel a saját részemen kívül. Pár szót az ő magyarjával, az én kínaimmal kommunizáltunk és ott ki is fújt.

Szerencsénkre a kis tévénk sem működött, így a gépen szerzett Népszabadsággal és némi képes újsággal eltengődtem, a fennmaradó időt meg alvással próbáltam átvészelni igen kevés sikerrel.

Mivel a tv nem üzemelt, az újdonsült kukker (sokan nem tudják, hogy még indulás előtt csináltattam egy szemüveget, egy távollátó, minuszosat, ami) nem volt a közelben, így nem sokat láttam ama bemutatóból, melyben közölték, hogy s mint kell valami országba lépő papírost kitölteni. Ugyebár 3 éve megtettem már ezt a pár órás utat keletre, csakhogy azóta a ’beléptető-elvámolnivalós’ papírügyletek is megváltoztak. Nem értettem tisztán hol és mikor is kellene a papírhoz hozzájutnom, az annak idején már a gépen kitöltött A4-es lap sem érkezett (én meg ültem a babérjaimon), így várható volt, hogy ebből még gondjaim lesznek.

Kisebb késéssel végre leszálltunk, kicihelődtünk, és beálltunk a kizárólag laowai-oknak, pardon külföldieknek fenntartott sorba, mikor is kiderült számomra, hogy valami hiányzik. Le is álltam a mögöttem álló olasz leányzóval beszélgetni, hogy mi is az a csekkforma papír a kezében, mire kiderült, hogy a légi utaskísérő leányzó adta neki, és akárhogy is nézem, arra nekem is szükségem lesz mire sorra kerülök. Következő feladat az volt, hogy kispurizni a sorból, megtalálni a csekklapot, kitölteni, visszaállni a hosszú sorba, és izgulni Jian barátné miatt, hogy el ne induljon Németországba, míg én ki nem érek.

Végül, mint kínai állampolgár léphettem át a határt, a Kínai Népköztársaság ren-jeinek, azaz embereinek fenntartott kapun keresztül:)

Bőrönd összeszedés, pénzváltás, még egy ellenőrzés után kijutottam. Következő megoldandó probléma a megfelelő kapu megkeresése. Jiannal a 11-es kapunál kellett volna találkoznom, az indulási zónában. Első őrt vagy ki a csudát leszólítva próbáltam kipuhatolózni, hogy merre is az arra; persze nem sok sikerrel. No de nem csüggedünk ugyebár, pár pillanattal és pár lépéssel később az már össze is futottam az én barátosnémmal.

Nagy ölelkezés így 3 év után, és már indult is a csacsogás..Megismerkedtem az unokaöcsivel, bizonyos Shi Bo qinggel és annak legjobb barátjával, aki olyannyira félénk volt, hogy egy mukkot sem szólt angolul, sem kínaiul, és még a szemembe sem nézett.

Miután Jian elindult a gépe felé, a mi kis hármasunk is a taxink felé. Végül közös megegyezés alapján lerámoltuk a cuccaimat az unokaöcs lakásán, és pár óra múlva az első igazi finom kínai ebéd után a vonat állomás felé. Roppant szövevényes út első fele egy másik barát kocsijával tettük meg (aki meg lett hívva az ebédre is, de túl félénk volt velem együtt ebédelni; de mivel neki volt saját autója, így ő vitt minket tovább). Kocsiból metróra a vonatállomásig, ahol idő hiányában, gyors vonatra szállásra, búcsúzkodásra futotta.

A vonatállomás és a vonat igen futurisztikus volt, sajnos képeket nem tudtam készíteni, a lányok- Kitti és Klári blogján láthattok a vonatról képeket.

Míg kintről futurisztikus, bentről szűkös volt egy csöppet a járgány nagy bőrönddel, hátitatyóval, laptoptáskával..

Alvással próbálkozva, nézelődve már hullafáradtan, végül meg figyelve a kivetítőt, hogy merre járunk, mennyi az idő..hogy idejében elkezdjem összeszedni a cuccaimat a leszálláshoz.

Az volt a szerencsém, hogy úgy kb. negyed órával előbb felálltam a helyemről, máskülönben nem sikerült volna megoldanom a leszállást. Ugyanis a legutolsó ülések mögé beállított bőröndömhöz (mivel az ülések felett egy nem volt hely, kettő nem is erre a méretre tervezték) csatlakozott más csomagja is. Hogy kiszabadítsam a bőröndöm, előbb egy takarító pakkal kellett megküzdenem, majd ki kellett operálnom az egyik szűkös helyről a másikra 2 összecsukott babakocsit és még egy bőröndöt is.

Fáradtan nem fogott az agyam, amilyen barátságos arcok voltak körülöttem nem is mertem segítséget kérni, az emberek meg csak bámulták a szerencsétlen külföldi rámolását..na de végül sikerült a bőröndöt kiszednem! Mindez azzal járt, hogy vissza is kellett mindent varázsolnom a helyére, mialatt jöttek mentek a mini folyosón, ahogy a kajakocsi tologatós ’vonat kísérő nőci’ is.

Miután megmásztam 20 lépcsőfokot le és fel kiértem (azóta kiderült nem ’fő’ ji’nani, de annál inkább igazi kínai bájú) az állomás bejáratához, és már indult is a taxi vadászat sok-sok cumóval.

Taxi út végén, végül az egyetemnél sikerült megállnunk, ami egy csöppet odébb van a kolesztól, szóval közel, de még nem az út végén leledzve megkérdeztem pár leányzótól, hogy merre is a külföldieknek fenntartott kolesz épület, amit az értesítőmön tűntettek fel.

A 3. lány és telefonos segítséggel végül megtaláltam a helyemet:)

A koleszról következő bejegyzésben számolok be, valószínűleg képekkel illusztrálva:)

Az útleírás alapján leszűrhető, hogy a bizonyos Fecske nagy "honfoglalás"-a nem ment éppen zökkenőmentesen:)