A lányok már egy csomó poént ellőttek előttem, képeket raktak fel szintén előttem.. egyszóval magasra tették a lécet; nagy a nyomás, de igyekszem tartani az iramot.

Mikor esti programról beszélünk itt, Ji’nanban, általában abból áll, hogy áttaxizunk a másik egyetemre, Shangdong Da Xue-re, ahol tanul Ambrus és Feri (utóbbi emberke anno a csoporttársam volt kínai órán). Ott az egyik kolesz épület (gondolom én főépület) aljában van egy kis teremféle, ahová fa székek és asztalok vannak beállítva, amolyan klubhelységszerű az egész. A terem díszítése kifejezés az odalátogató-esetleg tanuló-de mindenképp bulizó, nem kínai alias külföldi egyetepisták üzeneteit jelenti a falakon és a mennyezeten, minden nyelven. Némelyek nem ijedtek meg egy-egy nagyobb méretű nemzeti zászló felfestésétől sem, így a végeredmény egy kellemes hangulatú, ’kortárs stílusú’ helyiség. Oh, és majdnem megfeledkeztem a mennyezeten átívelő művirág és borostyán füzérekről, mert hogy azok is vannak ám.

A további jó hangulatról a hifi berendezés és a hangos beszélgetés gondoskodik. Szóval odajár a nép beszélgetni, cigizni, iddogálni, enni, zenét hallgatni,csoportosulva megbeszélni a házit, illetve a másnapi programtervezetet felvázolni hatalmas térképekkel körülvéve…

Majd, ha a társaság nagyon elevennek tartja magát, ki mi okból, akkor irány egy club, ahol mindenki kitáncolhatja magát.

Második napom estéjén itt, Ji’nanban meg is látogattunk egy ilyen clubot, a neve Joy’s bar. Ivánék egy nappal korábban, úgymond már kitaposták az utat a jó helyek felé. Mikor először jártunk a barban csak figyeltük az eseményeket, mint hogy nem kellett belépti díjat fizetnünk, hogy Ivánékat nagy kézfogások és férfias ölelkezések közepette üdvözölték a kínai ajtónállók, managerek...Bent rögtön egy V.I.P helyre kísértek minket, a drágább első kört kifizetve érkezett is az ajándék gyümölcstál a kis asztalunkhoz. A helység már elsőre megtetszett, az eklektikus stílusa miatt, a mű, réz színre festett fűtés csövek, gyárakban fellelhető vastag csövek, a szocreálos és rojtos lámpák egyvelege miatt. Érdekes megoldás az is, hogy az asztalok mellett van annyi helye az embernek, hogy táncolhat is, közben néha megjelenik a pincér hozva a következő kört  vagy csak úgy takarítgasson az asztalon, néha egy takarítgató néni is előtűnik a semmiből.

Az italfogyasztás általában úgy zajlik, hogy fizetjük az első kört, utána mivel fehér arc vagy, valaki biztosan meghív nem egy, hanem rengeteg italra. Szabolcs egyik este teljesen elképedve meg is jegyezte, hogy hol jó az nekik, hogy leitathatják a fehér embert; amit nem bán, csak milyen helyzet az ilyen..

Volt már úgy, hogy leszólított engem két kínai leányzó, hogy hagy csináljanak fényképet velem, meg kérdezgettek, hogy hol tanulok Ji’nanban, megkérdezték a nevemet, elkérték a kínai (merthogy nekem az is van; bődületesen olcsó sms és hívás tarifák mellett) mobilszámomat és az email címemet. Később, ilyen esetek után legtöbbször az történik, hogy nem keresnek az egyének. Másra nem tudok némely esetben gondolni, csak hogy csupán a gyűjtő szellem hajtja őket, mikor a telefonszámomat elkérik, de ez így van jól.

Íme a csajokkal készült képek és még más is:)

Volt, hogy valami gazdagabbnak látszó egyén már a clubba érkezésünkkor hozzánk csapódott barátostól, rögtön meg is hívott minket legalább 5 féle alkoholos megkülönböztetésre. Az este alatt terjedni kezdett közöttünk a hír, miszerint el szeretné hívni az egész bagázst a házába az este folytatásaként. A barátosa, pedig leszólított, hogy mit csinálok errefelé, meg honnan is jöttem, meg van-e kínai nevem, telefonszámom, miután minden tisztázódott, első olyan emberként tűnt fel előttem, aki tudja mit kell csinálni hangzavarban..smsben megküldte a nevét, gondoltam én is leszek oly elmés, hogy visszaküldöm én is a kínai nevemet. Magamban meg összegeztem, hogy szépen gyűlik a név-telefonszám lista a kis kínai Samsung-Anycall telefonomban.

További általánosság azokon az estéken, mikor a Joy’s barban vagyunk, hogy úgy 5 perc után felrángatnak minket (mostanság már nem kell noszogatni, rögtön arra tartunk) a „színpadra”. A színpad, azért feltételesen az ami, mert csak egy kis keskeny valami van az italadagoló részleg folytatásánál lévő dj pultnál, illetve még 2 kisebb a helyiség egy-egy pontján.

Nem is tagadhatom, hogy milyen nagy népszerűségnek örvendhet a fehér arc, fehér lány errefelé, egyre másra mondják, hogy szép az ember lánya. Ez az év arra is jó, hogy felszívja magát az ember pozitív visszajelzésekkel, hogy aztán otthon beleolvadjon a hétköznapi emberforgatagba.

Az már érdekesebb dolog, hogy milyen furcsaságokra képesek egyes kínai népek szórakozó helyeken, ahogy a lányok vagy épp a srácok egymással táncolnak. Itt egyáltalán semmit sem jelent mindez, és egyáltalán nem ciki (itt megjegyezném, és beszúrnám ide, Iván a kezdetekkor legtöbbször ismételt mondatát, miszerint „Kínában semmi sem ciki”). Annak idején, első keleti utamkor ugyanez a mentalitás már megmutatkozott, és már akkor megtetszett (sok más dologgal egyetemben).

Szóval rengetegszer toltak már ki a színpad elejére, hogy ott táncoljak, ami otthoni viszonylatban biztos, hogy nem történne meg, de itt minden lehetséges. Valaki mondaná, hogy Amerika a lehetőségek országa..hogy is mondjam, nincs igaza, ide is eljöhet az ember egy csomó mindent kipróbálni, amit soha nem gondolt volna, hogy megtenne, megtehetne.

A zene különben teljesen jó, táncolható, érdekes stílus- és szám váltással, keveréssel, de általánosan tetszik a külföldi és hazai népségeknek. Egyszer felcsendült valami borzadályos magyar zene, discosítva, néha felcsendül egy kis orosz, szlovák és a többi.

Az első éjszakai kimenőn megmutatkoztak a tehetségek, mint például az egyetlen litván származású kolitársunk, Balys is. Kitti már azt hiszem, hogy tett említést a srácról, de nem lehet elégszer. Iván egyik este készített Balysről egy kis videót, míg a színpadon táncolt. Nem lehet igazán leírni a látványt, csak türelemmel kell várni, hogy Iván barátja megvágja a videót, és felrakja a youtubera. Az össze-visszaugráláson kívül a jósgömb bűvölő kézmozdulatokon át van ott minden, mikor táncol Balys..és persze mindenki imádja. Képzeljen el mindenki egy átlagos arcot, hosszú, összefogott szőkés-barna hajjal (amit, ha kienged a színpadon táncolva, rögtön megelevenedik előttünk Jézus Krisztus szupersztár alakja), vékony keskeny vállú, metál zenét kedvelő, dobos srácot, aki a hétköznapokban szótlan..majd aztán mikor reflektorfényben fürdik, totális extázisban táncolva, szebbnél szebb kínai lányok körében..no mindez Balys és az ő igen népes rajongó tábora. A kínaiak többsége nem igazán tud táncolni, emellett Balys magával ragadó stílusa…hogy is fejezzem ki, egyszerűen fenomenális.

Azt hiszem a lányok már raktak fel a blogjukra képeket, melyeket a Paultól kértem el; egyik este szerencsénkre vitt magával kamerát; ott azokkal a lányokkal is levagyok fényképezve, akik a másik kis színpadra is feltoltak, hogy táncoljak; és elkérték a telefonszámomat-email címemet.

Egyik este, mikor már kezdett jó lenni a zene, Feri épp belelendült a színpadon a táncba, egyszer csak minden elsötétült és elhallgatott; valamelyik biztosíték, hát, megadta magát. Egy-egy kínai leánycsoportosulás próbálkozott valami énekléssel nem sok sikerrel, majd egy ittasabb egyén is ordításba kezdett; a magyarok meg jöttek láttak és énekeltek. Összeálltunk mi hárman lányok, és a három srác, Iván, Feri és Ambrus egy tavaszi szél vizet áraszt elénekléséig, Freddie Mercuryra emlékezvén.

Másik este átmentünk Feriékhez a kis hangulatos kolesz helyiségbe, beszélgetni és iszogatni egy kis Tsingdao (2,5%-os) sört (az egyetlen sört, amit megiszom; nem is olyan keserű,frissítő jellegű alkoholizálás). Abból az estéből lett az egyik legjobb estém az itt tartózkodásom óta. Megismerkedtünk egy koreai sráccal pont, mikor végre kipróbáltam az évek óta csak filmekből ismert sojut, a koreai nemzeti italt. A koreai srácot Lee Chung Ilnek hívják, kis szemüveges, rendes emberke. Meg is jegyezte, hogy Dél-Koreában, sok szemüveges van, mert sokat olvasnak-tanulnak. Ránk nézett, Klárin szemüveg, aztán én jöttem-én mondom büszkén van, csak a koleszban, aztán Kitti? Kittinek nincs..

Félévre jött tanulni Chung Il, kínaiul hallgat történelmet. Az este folyamán kicsit becsípet, legalább háromszor mondta el nekünk, hogy még soha sem beszélgetett magyar lányokkal. Rögtön előkotortam az agyamból pár koreai szót, amit megtanultam, és teljesen lenyűgöztem. Mondtam neki, hogy ismerek egy dalt, ami mackókról szól, és elkezdtem neki énekelni, és vigyorgott össze-vissza. Mire kértem, hogy énekelje el nekem, mire a vége az lett, hogy kétszer egymás után együtt énekeltük el (itt azért megjegyezném-tudja,aki tudja, hogy kinek szól-nem volt teljesen haszontalan az a sok koreai filmnézés). Mondtam neki, hogy mennyire tetszik a koreai nyelv, hogy már régóta el szeretnék menni Dél-Koreába, meg hogy végig szeretném kóstolni az ételeiket is, mint pl. a kimchit is. Erre felderült az arca, hogy áá kimchi..és meghívott minket egy vacsorára. Pár nappal később és rengeteg telefonhívással és smsezéssel később (melyekben megkérdezte, hogy akkor biztos, hogy megyünk, meg mikor érünk már oda..)főzött is nekünk.

Volt csípős szószos-alga darabkás rizs, két fajta fűszerezésű kimchi, meg egy jó kis erős leves. Folyamatosan bocsánatot kért, hogy nem lett jó, meg hát ennél sokkal finomabban csinálják otthon..aranyos volt. Mi meg dicsértük, hogy milyen finom; ami igazi is volt, csak egy-két falat volt csípősebb, mint amit én megszoktam. Mondta Chung Il, hogy Koreában szinte minden csípős, csípősebb, mint amit csinált nekünk. Én azt mondom majd meglátjuk milyen ott helyben, remélem minél előbb. Persze vele is telefonszám csere, azóta is tartjuk a kapcsolatot, sms-eztem vele múltkor is, mikor készült vakációzni egyedül, valahová nyugatabbra, egy jó 14órás vonatúttal egybekötve. Mindig mondta a srácoknak (Ambrusnak és Ferinek), hogy milyen jó volt velünk beszélgetni, meg hogy mikor megyünk, persze nekünk is írt, hogy mikor futunk össze legközelebb.

Holnapra meg hivatalosak vagyunk egy szülinapi bulira, Tnika, guayanai származású leányzó barátnőjének lesz a 18.(!) születésnapja. Kezdésnek egy olasz éttermi eszegetés van betervezve, majd vissza a kolesz helyiségbe, és onnan meg valószínűleg valami táncos helyre megy tovább a társaság. A szülinapos hölgyemény rózsaszín és fekete partyt rendelt, így ezekben a színekben kell holnap megjelennünk. Ami ugye, aki ismer, tudja, hogy kicsit problémás, mivel nem igazán rendelkezem rózsaszín ruhadarabokkal, úgy általános iskolás korom óta; de ez is meg lesz oldva estig..roppant fondorlatosan egy sállal vagy valami hasonlóval.

Szóval, mint láthatja a kedves olvasó, zajlik itt ám az élet éjjel nappal.

Elnézést a kissssé hosszú bejegyzésért, remélem azért még emészthető volt a szöveg; sajnos ez az átka annak, ha valaki nem ír időről időre egy csöppet.